Szilágyfőkeresztúr

Szilágyfőkeresztúr (Cristur-Crișeni)
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Partium
Fejlesztési régió	Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Szilágy
Község	Cigányi
Rang	falu
Községközpont	Cigányi
Irányítószám	457106
SIRUTA-kód	140841
Népesség
Népesség	506 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság	441
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	247 260 m
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 47° 15′ 37″, k. h. 23° 05′ 44″47.260363, 23.09546747.260363°N 23.095467°EKoordináták: é. sz. 47° 15′ 37″, k. h. 23° 05′ 44″47.260363, 23.09546747.260363°N 23.095467°E
Sablon • Wikidata • Segítség

Szilágyfőkeresztúr (románul: Cristur-Crișeni) falu Romániában, Szilágy megyében.

Fekvése

Zilahtól északra, a Szilágy-patak forrásvidékén, Cigányi és Szilágyszentkirály között fekvő település.

Nevének eredete

Nevének Szilágyfő előtagja a Szilágy-patakról vette eredetét, mely a település határában ered. Nevének Keresztúr utótagja Réthy László magyarázata szerint abból a középkori nyelvszokásból ered, amely szerint abban az időben „a szenteket megurazták”, például Szent Péter úr, Szent Mihály úr, tehát Szent Kereszt úr=Dominus Sancta Crux. Az egyéb szentekre vonatkozó helyneveket pedig a templomok patrónusainak nevéből vették.

Története

Szilágyfőkeresztúr nevét az oklevelek 1448-ban említették először Kerezthwr, Kereztur neveken.

1475-ben Kereszthwr, 1493-ban Keresztur, 1534-ben Kewrewzthur, 1639-ben Szilagifeőkereszthur, a 16. században pedig Megekeresturnak írták nevét.

1449-ben a Keresztúri család volt birtokosaként említve.

Neve az 1475-ös adóösszeírásban is előfordult Keresthur néven, mint István birtoka, Baksa és Zilah között említve.

1543-ban Dobszai János birtoka volt.

1551-ben I. Ferdinánd király a kolozsmonostori konvent által iktatta be ide Kereszthuri Dobzai Jánost.

1559-ben több nemes család birtoka volt, így többekközött birtokos volt itt Kasza Gáspár, Nymet László, Oláh András, Jankó Jakab, Csete Gábor, a Bakó, Vid, Bertalan, Miklósy családok.

1639-ig Spáczai János birtoka volt, II. Rákóczi György fejedelem ekkor Görcsöni Serédi Istvánnak adományozta.

1697-ben Keresztúri Turdai Zsigmond gyermekei között osztották fel a birtokot.

1705-ben itteni nemesek voltak: Sepsi, Mosdotzi, Dull, Kis, Borbély, Tóth, Luka és az Ady családok tagjai, Berzi János, Oláh Mihály, Jankó János.

1715-ben végzett összeíráskor a településnek 1720 lakosa volt.

1797-ben végzett összeíráskor főbb birtokosok voltak: Tisza László, Kabos Farkas, Ravaszdi Kata, Vér András utódai, Szénás Zsuzsánna, Péchi Antalné és Biró Gábor.

1805-ben Bíró Sándor, Szénás Károly és János, Szentmihályi János és más kisnemesek birtoka volt.

1847-ben 872 lakosa volt, melyből 853 református, 16 római katolikus, 3 görögkatolikus volt.

1890-ben 518 lakosa volt, ebből 509 magyar, 6 oláh, 3 egyéb nyelvű; vallási szempontból: 469 református, 21 római katolikus, 21 izraelita, 7 görögkatolikus 6 oláh. A házak száma ekkor 120 volt.

A település a trianoni békeszerződés előtt Szilágy vármegye Zilahi járásához tartozott.

A Szódokhegy alatti dombon a hagyományok szerint valaha klastrom állt, melynek romjai a 20. század elején még kissé láthatók voltak.

A néprege erről a helyről azt tartja, hogy „ez alá van eltemetve amaz aranyeke, mellyel a községet körülbarázdálták; ezért nem jöhet át a községbe semmiféle járvány”. 1988-ban Szilágyfőkeresztúr felkerült a lerombolandó falvak listájára. A Ceaușescu-rendszer a falu lakosságát a közeli Zilahra akarta telepíteni. A falurombolási terv végrehajtása megkezdődött. A falu határában buldózerekkel kiirtották a Görcsönnel határos mintegy 30 hektárnyi gyümölcsfás szőlőhegyet. A falu teljes lerombolását csak az 1989-es romániai forradalom akadályozta meg.^[1]

Nevezetességek

• Református temploma – A templom szentélye a nyolcszög három oldalával záródik, két csúcsívben záródó ablak díszíti. A torony alatti sírboltba temették 1575-ben Keresztúri Dobzai István erdélyi ítélőmestert és Dobzai Jánost, valamint Spázai Annát. Anyakönyvet 1819-től vezetnek.

Jegyzetek

Források

• Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája IV.: Szilágy vármegye községeinek története (L-Z). [Budapest]: Szilágy vármegye közönsége. 1902. 522–534. o. Online elérés