Polikeit Károly

Polikeit Károly
Született1849. március 29.[1]
Pozsony[2][1]
Elhunyt1921. február 21. (71 évesen)[1]
Pozsony[2][1]
Foglalkozása
  • pedagógus
  • matematikus
  • fizikus
Sablon • Wikidata • Segítség

Polikeit Károly (Pozsony, 1849. március 30. – Pozsony, 1921. február ?)[3] főgimnáziumi igazgató, matematikus.

Élete

Atyja Károly polgár és kereskedő volt. Pozsonyban végezte 1868-ban a főgimnáziumot, majd 1868–1872 között a bécsi egyetem bölcsész karának volt (matematika és fizika) hallgatója. 1872-ben tanári vizsgát tett az említett tantárgyakból, majd 1873-ban az ábrázoló mértanból Bécsben.

A pozsonyi főreáliskolánál 1872–1882 között mint tanár működött, majd 1882-től a pozsonyi királyi katolikus főgimnázium tanára, majd 1896-ban igazgatója lett. Sokat tett a Pozsonyi Városi Múzeum felvirágoztatásáért.[4]

Művei

Cikkei a pozsonyi természettudományi és orvosi egylet közleményeiben (Uj F. A klima, 4 füzet. Ueber die Fortschritte der Astronomie im Decennium, 5. f. die physische Beschaffenheit der Planeten mit Rücksicht auf ihre Bewohnbarkeit, Der Komet von 1894, A csillagok és ködök lefotografálása); a pozsonyi katolikus főgimnázium Értesítőjében (1882. A legnagyobb és legkisebb értékek, maxima és minima, meghatározása elemi módon, 1885. A nap, a mi életerőnk, 1905. A pozsonyi kir. kath. főgymnasium éremgyűjteménye); a Zeitschrift für phys. u. math. Unterrichtben (Berechnungen der Vieleckseiten); matematikai és csillagászati cikkeket és könyvismertetéseket írt a Pressburger Zeitungba, a Westungarischer Grenzboteba és a Zeitschrift für Realschulwesenbe.

  • Astronomia. Az égi testek mozgásának és physikai tulajdonságainak ismertetése. Pozsony, 1895. (Egyetemes Ismeretek Tára 1.).
  • Ötjegyű logarithmustáblák. Pozsony, 1899. (Stampfel-féle Tudományos Zsebkönyvtár 36.).
  • Ábel Károly, Mértan. A középiskolák felsőbb osztályai számára. Az 1899. tantervnek megfelelően átdolgozták Lévai Ede dr. és Polikeit Károly. Első rész. síkmértan és háromszögmértan. Az V. és VI. osztály tananyaga. 5. kiadás, Budapest, 1904.
  • Pozsony városának kulturális haladása az utolsó ötven évben. In: Fischer Jakab - Ortvay Tivadar - Polikeit Károly (eds.): 1856-1906 emlékmű. Angermayer Károly Nyomda, Pozsony, 1907.

Jegyzetek

  1. a b c d Osztrák Életrajzi Lexikon 1815-1950 (német nyelven). Osztrák Tudományos Akadémia. (Hozzáférés: 2020. november 22.)
  2. a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2020. október 25.)
  3. Budapesti Hirlap, 1921. február 26.
  4. muzeumbratislava.sk

Források

  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I–XIV. Budapest: Hornyánszky. 1891–1914.  
  • A pozsonyi m. kir. állami főreáliskola Értesítője 1895. 112.
  • Magyar Könyvészet 1895., 1899., 1903.
Nemzetközi katalógusok
  • VIAF: 263884781
  • ISNI: 0000 0003 8214 9599
  • GND: 102638043X