Pacta sunt servanda

A pacta sunt servanda (latin, körülbelüli magyar jelentése „a megállapodásokat teljesíteni kell”) a kötelmi jog egyik hagyományos alapelve. Lényege az, hogy a megállapodások a felekre kötelező erővel bírnak, függetlenül a megállapodás formájától, illetve attól, hogy beleillik-e az adott megállapodás valamely szerződéstípusba.

A Bécsi egyezmény a szerződések jogáról megerősíti mind a „pacta sunt servanda” elv mind a szerződéseken belül a felmondására vonatkozó rendelkezések tisztázásának fontosságát.^[1]

Története

Az ókori római jogban ismeretlen volt a pacta sunt servanda elve, mert csak bizonyos, szűken meghatározott szerződéstípusok voltak bírói úton peresíthetők. A pacta sunt servanda elvét először a középkorban fogalmazták meg 1190 körül.^[2] A természetjog hatására a kontinentális jogban általános elismerést nyert a pacta sunt servanda elve. (A pacta sunt servanda elvének általános elismerése előtt a szerződési típuskényszer (Typenzwang) volt uralkodó.) Az angol jog csak 1602-től (Slade's Case 4 Co. Rep. 91a) ismerte el a pacta sunt servanda elvét.^[forrás?]

Jegyzetek

Források

• ↑ Dictionary of International Relations: Evans, Graham, Jeffrey Newnham. Dictionary of International Relations (angol nyelven). London: Penguin Books, 415. o. (1998). ISBN 0140513973 
• ↑ Bónis Péter 2012: Bónis Péter (2012). „A pacta sunt servanda elvének kialakítása a középkorban.”. Jura (18/2), 205-210.. o. (Hozzáférés: 2014. augusztus 15.)  

Ez a jogtudománnyal kapcsolatos lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!