Dömölki Bálint

Dömölki Bálint
Született1935. július 11.[1] (88 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásamatematikus, informatikus
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem (–1957)
Kitüntetései
Sablon • Wikidata • Segítség

Dömölki Bálint (Budapest, 1935. július 11. –) matematikus, informatikus.

Életpályája

Az ELTE matematika szakán szerzett diplomát 1957-ben. Formális nyelvek szintaktikai elemzése címmel Moszkvában szerzett kandidátusi fokozatot 1966-ban. 1957-től az MTA Kibernetikai Kutató Csoportjában dolgozott, részt vett az első magyarországi számítógép létrehozásában. 1965 és 1990 között több szoftverfejlesztő cégben vezető állásokat töltött be (INFELOR, SZÁMKI, majd SZKI). 1990-ben több munkatársával együtt megalapította az IQSOFT céget, melynek 1997-ig ügyvezető igazgatója, majd 2003-ig igazgatósági elnöke volt.

Aktívan közreműködik a hazai informatikai stratégiai tervek kidolgozásában, több ezzel foglalkozó tanulmány szerkesztője. Több MTA-bizottság tagja. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság alapító tagja, majd 1985 és 1990 között elnöke, 1994 óta pedig tiszteletbeli elnöke. Az 1960-as évek óta részt vett az IFIP (International Federation of Information Processing) munkájában. Az Európai Unió különféle projektjeiben, pályázatok értékelésében és programok auditálásában is közreműködött.

2005–2010 között vezetője volt a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács keretében folyó Információs Társadalom Technológia Távlatai (IT3) projektnek. 2009-ben Informatikatörténeti Fórum alakítását kezdeményezi a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságon belül, melynek 2011-ig elnöke és azóta is aktív résztvevője.

Tudományos munkássága

Válogatás cikkeiből:

  • Bálint Dömölki, Péter Szeredi: Prolog in Practice, World Computer Congress - IFIP , pp. 627–636, 1983
  • Bálint Dömölki: An Example of Hierarchical Program Specification, Advanced Courses - AC , pp. 333–353, 1979.
  • B. Dömölki: On the Formal Definition of Assembly Languages, Mathematical Foundations of Computer Science - MFCS , pp. 39–50, 1973.
  • Bálint Dömölki, A universal compiler system based on production rules, Bit Numerical Mathematics - BIT, vol. 8, no. 4, pp. 262–275. 1968.

Díjai

Jegyzetek

  1. Dömölki Bálint (magyar nyelven). PIM, 2014. [2014. május 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 1.)

Források

  • Novofer Alapítvány
  • Academic Research Microsoft[halott link]
  • itbusiness.hu
  • PIM

További információk

  • J. B. Hext, P. S. Roberts: Syntax analysis by Dömölki's algorithm, Computer Journal, Volume 13, Issue 3. pp. 263–271. 1970.
  • Előadás közben
  • Videofilm Dömölki Bálintról
Nemzetközi katalógusok
  • WorldCat: E39PBJqBkyqwtkpYrb6Bgkg9Xd
  • VIAF: 248371568
  • PIM: PIM97867
  • LCCN: n82021994
  • ISNI: 0000 0003 8570 2169
  • SUDOC: 201727420
  • MGP: 180908
  • Informatika Informatikai portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap